Intézményünk Budapest budai agglomerációjában, Pilisvörösváron, 18 km-re a fővárostól, a Budai – hegység és a Pilis ölelésében fekszik városunk szélén, a Pilisszántóra vezető úton, festői szépségű, hegyekre néző környezetben.
Az Otthon egy 6 hektáros területen épült fel, mely egy 4 szintes épületből és 25 sorházból áll.
Az Otthon tulajdonosa a Betegápoló Irgalmasrend. Jogállása: önálló egyházi jogi személy. Az alapító döntése alapján alakítottuk ki a többszintű idősgondozás rendszerét, amelynek lényege, hogy a törődést elkezdjük már aktív nyugdíjas korban a Nyugdíjasházban, amikor még el tudja látni magát az idős ember, de nem árt az odafigyelés betegség idején, és jólesik a társaság, a közös programok. Ha a lakó egészségi állapota megromlik, és nővéri segítségére szorul, gyakran kell orvost hívni, vagy ágyhoz kell hozni az ételt, ebben az esetben kerülhet a Gondozási Intézetbe, ahol szakápolást is végzünk.
1231 novemberében Erzsébet megbetegedett. Utolsó napjait gyermeki derű ragyogta be. Elajándékozta a még meglévő holmiját és vigasztalta a mellette lévő nővéreket. Erzsébet 3 nappal előbb megmondta halálának napját, 24 évese16-án éjfél körül halt meg. Marburgban temették el, sírja mellett számos csodás esemény történt és már négy évvel halála után, 1235-ben IX. Gergely pápa szentté avatta.
Marburgi sírja fölé 1236-ban elkezdték építeni az Erzsébet-templomot, mely 1283-ban készült el. Magyarországon IV. Béla, Erzsébet testvére építtette tiszteletére az első templomot Kápolnán.
Ünnepét 1670-ben vették föl a római naptárba, november 19-re, a temetése napjára. 1969-ben ünnepét visszatették november 17-re, halálának napjára.
A csodás legenda szerint férje halála után Erzsébet továbbra is gondoskodott a szegényekről. Egy alkalommal kenyereket vitt gondozottjainak, amikor sógorával, Henrikkel találkozott. Annak kérdésére, hogy mit visz kosarában, Erzsébet tartva attól, hogy esetleg megtilthatják neki a jótékonykodást, így válaszolt: rózsákat. Mikor megmutatta, a kenyerek helyett illatos rózsák voltak kosarában. Ezért a Szentet többnyire rózsákkal ábrázolják.
Árpád-házi Szent Erzsébet 1207-ben született. Apja II. András király, édesanyja Merániai Gertrud. Budán keresztelték meg.
I. Hermann türingiai őrgróf kérésére Erzsébetet a kor szokásának megfelelően négyéves korában eljegyezték Hermannal, az őrgróf fiával. Erzsébet Eisenachba, majd Wartburgba került. Az irodalom- és zenekedvelő őrgróf és buzgón vallásos felesége mellett jó nevelést kapott. 1213-ban meghalt az édesanyja, ami után hosszú ideig rémálmai voltak. Vőlegénye, a betegeskedő Hermann 1216-ban 19 évesen meghalt, ekkor öccse, Lajos, aki Erzsébet legjobb pajtása volt, jegyezte el. Az esküvőt 1221-ben tartották Eisenachban. Erzsébet a nála 7 évvel idősebb Lajossal boldog házasságban élt, három gyermekük született.
Erzsébet korán elkezdte a vezeklő életmódot: gyakran böjtölt, vezeklőövet hordott. Éjjelente gyakran virrasztott. Első gyermekének születése után menhelyt alapított árva gyerekek részére, szegényeket segített. Második gyermeke születése után hálából 28 ágyas kórházat alapított, ahol maga is segített a betegápolásban.
1225-ben Lajos keresztes háborúba indult és ekkor Erzsébet vette át a tartomány kormányzását. Az éhínségek, járványok okozta sebeket orvosolni igyekezett, kinyittatta Wartburg éléstárait, a szegényeket élelmezte. Maga is mértéktartóan élt. A családtagok aggódva nézték Erzsébet „pazarlását”, Lajos azonban visszatértekor mindent jóváhagyott.
Ünnepét 1670-ben vették föl a római naptárba, november 19-re, a temetése napjára. 1969-ben ünnepét visszatették november 17-re, halálának napjára.
A csodás legenda szerint férje halála után Erzsébet továbbra is gondoskodott a szegényekről. Egy alkalommal kenyereket vitt gondozottjainak, amikor sógorával, Henrikkel találkozott. Annak kérdésére, hogy mit visz kosarában, Erzsébet tartva attól, hogy esetleg megtilthatják neki a jótékonykodást, így válaszolt: rózsákat. Mikor megmutatta, a kenyerek helyett illatos rózsák voltak kosarában. Ezért a Szentet többnyire rózsákkal ábrázolják.
Árpád-házi Szent Erzsébet 1207-ben született. Apja II. András király, édesanyja Merániai Gertrud. Budán keresztelték meg.
I. Hermann türingiai őrgróf kérésére Erzsébetet a kor szokásának megfelelően négyéves korában eljegyezték Hermannal, az őrgróf fiával. Erzsébet Eisenachba, majd Wartburgba került. Az irodalom- és zenekedvelő őrgróf és buzgón vallásos felesége mellett jó nevelést kapott. 1213-ban meghalt az édesanyja, ami után hosszú ideig rémálmai voltak. Vőlegénye, a betegeskedő Hermann 1216-ban 19 évesen meghalt, ekkor öccse, Lajos, aki Erzsébet legjobb pajtása volt, jegyezte el. Az esküvőt 1221-ben tartották Eisenachban. Erzsébet a nála 7 évvel idősebb Lajossal boldog házasságban élt, három gyermekük született.
Erzsébet korán elkezdte a vezeklő életmódot: gyakran böjtölt, vezeklőövet hordott. Éjjelente gyakran virrasztott. Első gyermekének születése után menhelyt alapított árva gyerekek részére, szegényeket segített. Második gyermeke születése után hálából 28 ágyas kórházat alapított, ahol maga is segített a betegápolásban.
1225-ben Lajos keresztes háborúba indult és ekkor Erzsébet vette át a tartomány kormányzását. Az éhínségek, járványok okozta sebeket orvosolni igyekezett, kinyittatta Wartburg éléstárait, a szegényeket élelmezte. Maga is mértéktartóan élt. A családtagok aggódva nézték Erzsébet „pazarlását”, Lajos azonban visszatértekor mindent jóváhagyott.
II. Frigyes megkoronázásakor ígéretet tett III. Ince pápának keresztes hadjárat indítására. Ennek beváltása Lajost is érintette. Erzsébet maga varrta fel a keresztesek jelét férje ruhájára. Ettől kezdve gyászruhát hordott.
Lajos 1227. szeptember 11-én elhunyt. Szeptember 29-én született Gertrúd lányát már nem láthatta. IX. Gergely pápa levelében atyai szavakkal bátorította Erzsébetet, és az igen szigorú Konrád mestert gyóntatójává és hivatalos védelmezőjévé nevezte ki.
Lajos öccsei, Raspe Henrik és Konrád igen keményen bántak Erzsébettel. A 20 éves özvegyet megfosztották a vagyona kezelésének jogától és férje birtokainak jövedelmétől.
A kialakult helyzet miatt egy októberi napon észrevétlenül elhagyta Wartburgot újszülöttjével, majd másnap két másik gyermekét is elhozatta. Fonással tartotta fenn magát, gyermekeit a megmaradt ékszereiből neveltette. Eckbert bambergi püspök befogadta Pottenstein várába, és Erzsébetnek az újraházasodást javasolta. II. Frigyes császár meg is kérte a kezét, ám Erzsébet nem akart újabb házasságot kötni.
Rövid időre még visszatérhetett Wartburgba, ám a család javaslatára Marburgba költözött, ahol özvegyi javaiból ispotályt rendezett be. Attól kezdve ott szolgált a ferences harmadrend szürke ruhájában mint betegápoló. Gyermekeit nevelőkre bízta, mert úgy látta, hogy nem tud számukra megfelelő nevelést biztosítani. E döntésében bizonyára része volt annak is, hogy a szívét most már osztatlanul Istennek akarta adni. Legkisebb lányát, Gertrúdot boldogként tiszteljük.
Alapító
Szent Erzsébet Otthon Társaság (Hamilton, Ontario) Az Intézmény megálmodója Sister Elisabeth Manhertz Pilisvörösváron született 1918. október 18-án. 17 éves korában belépett a Jézus Szíve Népleányok Társaságába. Rendi utasításra, 1949- ben elhagyta Magyarországot a szerzetesrendek tervezett feloszlatása miatt és a kanadai Hamilton városban telepedett le. Álma az volt, hogy időskorúak számára egy otthont hozzon létre.
Elképzelését itt valósította meg 1956-ban, az első 8 személyes idősek otthona átadásával.
1978-ban született meg a terv egy nyugdíjas falu építésére. Ez a hely a Szent Erzsébet Village, amelyben 500 lakóház van, a faluhoz tartozó templommal, orvosi rendelővel, gyógyszertárral, bankkal, nyugdíjas otthonnal.
Az 1980-as években Pilisvörösváron járva Sister Elisabeth látta, hogy szükséges egy otthon létrehozása, egy olyan otthoné, ahol emberhez méltó módon élhet mindenki.
Ennek eredményeként a Kanadai Társaság 1993-ban megalapította leányintézetét Pilisvörösváron, Szent Erzsébet Otthon néven az idősek és rászorultak számára.
Sister Elisabeth Manhertz a Szent Erzsébet Otthon felépítéséért és működtetéséért önzetlenül, nagy odaadással dolgozott.
1993. október 23-án, Elisabeth Manhertz Testvérnek a város lakosságának érdekében kifejtett kiemelkedő és önzetlen közösségi munkájának elismeréseként” díszpolgári címet adományozott Pilisvörösvár önkormányzatának képviselő-testülete.
1996. október 23-án karitatív tevékenységének elismeréseként, a Magyar Köztársasági Érdemkereszt Tisztikeresztjét vehette át Göncz Árpád köztársasági elnöktől.
Életútjának nagyszerűségét más számos díj is bizonyítja, így például: II. János Pál pápa, II. Erzsébet királynő, valamint a Kanadai kormány kitüntetései.
Sister Elisabeth Manhertz 2010. október 04-én, 92 éves korában halt meg.
Méltó megemlékezésként, a kanadai Szent Erzsébet Village-ben fő utcát neveztek el róla és a főtéren szobrot emelnek a tiszteletére.
Magyarországon, Pilisvörösváron halálának első évfordulóján 2011. október 04-én, teret neveztek el róla, fehér-szürke csiszolt márványtömbje emlékeztet arra, hogy Erzsébet nővér egész életét Istennek tetsző tisztaságban kívánta leélni. A szürke gránit talapzat a kitartó, szorgalmas munkának és az önmegtagadásnak a jelképe. Az emlékmű egyszerű formája pedig azt a fegyelmezettséget, alázatot szimbolizálja, amely értékek mellett Erzsébet nővér egy egész életre elkötelezte magát. 2012-ben -az eredetileg angol nyelven íródott-, áldozatos életét bemutató könyv magyar nyelven is megjelent, hogy Magyarországon is minél szélesebb körben példát mutathasson a Szolgálatra, amire mindannyian kötelezve vagyunk.
A Szent Erzsébet Otthon Kápolna falán lévő fényképe előtt főt hajtanak az Őt tisztelők.
Fenntartó és tulajdonos
Irgalmas szellemiségű gyógyításra szükség van Magyarországon!
„Van e nagyobb lehetősége a szegénynek, a betegnek az irgalmasok ajándékánál, akik Istenes Szent János példájára irgalmas szeretettel szolgálnak. Szeretettel, amely kiszolgáltatja magát, irgalommal, amely védettséget is garantál?”
Kozma Imre atya, a Betegápoló Irgalmasrend magyarországi vezetője
A Betegápoló Irgalmasrend mind az öt kontinensen, a világ 51 országában 236 szerzetesközösséggel van jelen, és több mint ezer irgalmasrendi testvér tartozik soraiba. Közel 300 gyógyító-ápoló intézményben, 40 000 munkatárssal és majd 8000 önkéntes segítővel áll a betegek és a szegények szolgálatában. Az Irgalmasrend Spanyolországból ered, alapítója Juán de Ciudad, (Istenes Szent János) aki beteg, fogyatékos és a társadalom peremére szorult embertársai gyógyítására, ápolására szegődött. E tevékenység halála után misszióként tovább élt, majd V. Sixtus pápa laikus szerzetesrenddé nyilvánította a közösséget. Istenes Szent János örökségének jegyében a Betegápoló Irgalmasrend világszerte egészségügyi és szociális intézményeket működtet, irgalmas szolgálattal segíti a rászorulókat.
A Betegápoló Irgalmasrend ma Magyarországon a Budai Irgalmasrendi Kórházat, a Pécsi Irgalmasrendi Kórházat, a Váci Irgalmasrendi Kórházat, az Érdi Szent József Otthon valamint a Pilisvörösvári Szent Erzsébet Otthont működteti. A „minőség, spiritualitás, elfogadás, felelősség és hospitalitás”, azaz az Irgalmasrend küldetésének alapértékeivel összhangban működnek a rend magyarországi kórházai is Kozma Imre atya, a rend magyarországi vezetője, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke vezetésével. Az irgalmasrendi kórházak azt a keresztény gyógyító-kultúrát szeretnék megőrizni, amire ugyanakkora szüksége van az emberiségnek ma, mint ötszáz évvel ezelőtt, a rend alapításakor. Magyarországon az intézményesített gyógyítás úttörői éppen az irgalmasrendi szerzetesek voltak még a tizenhetedik században.
„Ez a rend Istenes Szent János szellemében 1571-ben alapíttatott Spanyolországban, s Magyarországon már 1650-ben megalakult az első kórháza Szepesváralján. Néhány évtized múlva a történelmi Magyarország területén nyolc rendházunk és ispotályunk tevékenykedett, a trianoni békediktátumot megelőzően pedig összesen 13 kórház. 1950-ben államosították a kórházainkat. 1990-ben kezdtük újra a munkát sokak örömére. Most pedig ismét a létünk kérdőjeleződött meg, miközben rohamosan szegényedik a lakosság. Az egyre nehezebb körülmények közepette is ragaszkodunk küldetésünkhöz, amelyet újra megismert és felfedezett a magyar társadalom.”– szólt a nehézségekről Kozma Imre atya.
A vészkorszak évtizedeiben okozott károk mérséklése, felszámolása, az újjáépítés a rendszerváltozás után is emberpróbáló feladat volt. 1989-ben megkezdődött a magyar tartomány újjászervezése, de a rendszerváltozás csak elvileg adott lehetőséget az eredeti tulajdonjog visszaállítására, ezért erre csak Vácott, Pécsett, és Budán kerülhetett sor – ezeken a helyeken is csak részben. A kórházi ellátás megszervezése akadályokba ütközött, mert a kilencvenes évek közepén csak két irgalmasrendi szerzetes élt Magyarországon. Amikor a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító-elnöke, Kozma Imre atya 1996-ban irgalmasrendi szerzetes lett, mert eldöntötte, hogy életét a szegény betegek szolgálatára szánja, megkezdődött az irgalmas szellemiség újjáélesztése az országban. „Azért választottam ezt a küldetést, mert a karitatív munkám során rendre azzal szembesültem, hogy aki szegény, az betegebb is, s ez a tapasztalat nem hagyott nyugodni. Ezért arra jutottam, ismét meg kell honosítani a keresztény szellemű gyógyítást Magyarországon. Meggyőződésem, hogy a gyógyító kultúrában az irgalmasrendi szellemiségre szükség van. Az irgalmas karizma, a hospitalitás lényege, hogy a beteg várt és szeretettel látott vendég a gyógyító intézményben – összegezte Kozma Imre atya.
